hétfő, június 18, 2018

Keresés

Megalakult a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság

2010. május 27-én került megrendezésre Somorján „A Kárpát-medencei gazdasági tér – a régiófejlesztés forrásai” című konferencia, amelynek fő témája a regionális együttműködés gazdasági kérdése volt. A rendezvényen részt vettek a gazdasági élet jeles képviselői Magyarországról, Erdélyből, a Vajdaságból és természetesen Felvidékről.

A konferencián elsőként a szervezők nevében Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke tartott előadást „A Kárpát-medencei gazdasági tér feldaraboltságának következményei” címmel. Ezt követően Mészáros Alajos, EP-képviselő ismertette az Európai Unió kínálta lehetőségeket.
Farkas Iván szakpolitikus Szlovákia gazdasági helyzetét elemezte előadásában, amely során arról is szó esett, milyen módon kommunikálja a kormány a makrogazdasági adatokat, ezzel is megtévesztve a szlovák közvéleményt. Többek közt szeretné elérni a Fico-kormány, ha az emberek azt hinnék, az elmúlt négy év alatt csak fejlődtek a makromutatók, pedig ez közel sem valós állítás. Nem is beszélve arról, hogy a kormányfő a kritikus megjegyzéseket rögtön, a tőle megszokott korántsem diplomatikus stílusban söpri le az asztalról.

A felvidéki előadókat követően Becsey Zsolt, a Gazdasági Minisztérium kijelölt miniszterének megbízottja arról informálta a konferencia résztvevőit, milyen módon képzeli el az új magyar kormány a határ menti együttműködést a határon túli magyar lakta vidékekkel. Becsey előadásában arra is figyelmeztetett, hogy a régió további fellendülése csak akkor lehetséges, ha a térségben élő államok képesek közösen képviselni érdekeiket az EU-n belül. Továbbá reményét fejezte ki, hogy az új magyar kormánynak sikerül a közgazdász társaságokkal együttműködve sikeres projekteket kidolgozni, amelyek a térség országait is előbbre viszik az EU-n belül.

Szervesen építve erre az előadásra, dr. Hámory Jenő a Külügyminisztérium főosztályvezetője egy másik szempontból közelítette meg a kérdést, kiemelve, hogy a térség gazdasági együttműködésre van ítélve!

 

A szünetet követően először Szakáli István Loránd, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa ismertetett határon átnyúló projekteket, majd dr. Lados Mihály, az MTA Regionális Kutatási Központja győri intézetvezetője, Slovák Gyula, Mészáros Alajos EP-képviselő asszisztense, Mihók Gábor, a nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség igazgatója és Andrássy Zsuzsanna, a Szövetség a Közös Célokért szakértője is hasonlóan sikeres regionális együttműködésekről tájékoztatta az érdeklődőket. Többek közt szó esett a határon átnyúló infrastruktúra- és közlekedésfejlesztésről, a szlovák-magyar határ mentén megvalósuló együttműködésről, Pozsonytól egészen Királyhelmecig.


Program harmadik részében a közgazdász társaságok rövid bemutatkozására került sor. A szervezők felolvasták Bauer Edit, EP-képviselő asszony üdvözlő levelét, amelyben köszöntötte a résztvevőket, s azt az ötletet, hogy megalakul a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság.
A továbbiakban Szél Ervin, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkár-helyettese mutatta be a 116 évvel ezelőtt alapított patinás szervezetet, amely napra pontosan ezen a  huszonhetedik májusi napon alakult.

Őt Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság tiszteletbeli elnöke követte, aki az Erdélyben húsz éve működő intézmény tapasztalatait ismertette, majd a tavaly decemberben alapított Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság vezetője, Kasza József is üdvözölte a felvidéki társaság megalapítását. Antalík Imre, a Harsányi János Szakkollégium működéséről tartott előadást, valamint Nagy Attila és Rajkovics Péter a megújult gazdasag.sk portált mutatták be.

Ezután a 23 közgazdász nyilatkozatában jelezte, hogy egyetértenek a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság megalapításával. Elfogadták az alapszabályt is, s immáron elindul a társaság bejegyeztetése a belügyminisztériumban. A társaság közgyűlését az év második felében tervezik.

gazdasag.sk

Több képet talál itt.

Szeretne Ön is csatlakozni a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társasághoz?

Küldje el nekünk a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. -ra kitöltött belépési nyilatkozatát, s a társaság alakulásának minden fontos lépéséről tájékoztatjuk. A nyilatkozatot, Társaságunk alapszabályát és tevékenységi körét alul töltheti le!

 Letölthető dokumentumok:

 

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia