kedd, szeptember 19, 2017

Keresés

Pogány Erzsébet átadta a stafétát Lelkes Gábornak

2449-1Az 55. Közgazdász Vándorgyűlésen 2017. szeptember 7-9 közt Egerben részt vett a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság (SZMKT) küldöttsége is. A vándorgyűlés végén megkérdeztük PhDr. Ing. Pogány Erzsébetet, milyen élményekkel gazdagodott Egerben.

Idén nyár elején PhDr. Ing. Pogány Erzsébet, az SZMKT alapító elnöke átadta a stafétát PhDr. Lelkes Gábornak, a régiófejlesztés terén szakmai sikereket felmutató fiatal dunaszerdahelyi közgazdásznak.

Az SZMKT közgyűlése június 22-én volt, utána forró nyár következett, ezért valójában most, a magyar közgazdászok legnagyobb ünnepétől, a vándorgyűléstől datálhatjuk a közgazdász társaság elnöki feladatainak átadását.

Pogány Erzsébet a beszélgetés elején felelevenítette a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság alapításával összefüggő élményeit, elmondta, hogy a Közgazdász Vándorgyűléseknek komoly szerepük van a szlovákiai szakmai szervezet létrehozásában. „Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) alapító elnöke több éven át, minden találkozásunkon biztatott, hogy a felvidéki közgazdászok tömörülését hozzuk létre. És ezzel egyidőben a vajdaságiakat is ébresztgette, mint később megtudtam. Az erdélyiek ebben is előttünk jártak több évvel, hiszen ők 1990-ben alakították a szervezetüket, és nagyon jól működő intézménnyé formálták. Somai József a Magyar Közgazdasági Társaság nagy múltú vándorgyűléseit hozta fel példának, hogy mennyire hiányolja a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki kollégákat az eseményen, és nagyon örült, amikor először 2010-ben mindhárom régió képviseltette magát Szegeden. A háttérben Dr. Halm Tamás, az MKT főtitkára egyengette az együttműködésünket."

2449-2 

Az SZMKT küldöttsége

A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság létrehozását 2008 év végén Pogány Erzsébet kezdeményezte, 2009-ben egy alakuló gyűlésen Somorján megválasztották az előkészítő bizottságot és 2010-ben bejegyezték a szervezetet. A megalakulás óta eltelt nyolc évben a leglátványosabb munka, amit az SZMKT felmutat, a Gazdaság.sk gazdasági honlap, amelyen a szervezeti élettel kapcsolatos információk is megtalálhatóak, a Pozsonyi Közgazdász Klub működtetése, és 2014-ben Farkas Iván szakmai irányításának köszönhetően a Baross Gábor Terv szövegezése volt. Közben sikerült jó szakmai kapcsolatot kialakítani az erdélyi és vajdasági kollégákkal. A Kárpát-medencei gazdasági kapcsolatok építése elismeréseként Pogány Erzsébet 2015-ben átvehette a Wekerle-díjat a Fejér-megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől, Dr. Radetzky Jenőtől. Emellett eredményes volt a szlovákiai magyar szakközépiskolák bevonása magyarországi és erdélyi közgazdasági és pénzügyi diákvetélkedőkbe.

„Szerencsés egybeesés, hogy a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatójaként tájékoztató irodahálózatot működtetünk a kollégáimmal, és olyan európai uniós régiófejlesztési programokat valósítottunk meg, amelybe a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságot is be tudtuk vonni", mondta Pogány Erzsébet, és személyes vallomásként hozzátette: „Amikor kezdeményeztem a szakmai szervezet létrehozását, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz elkötelezett elnököt találni. Ügyvezető elnökként igyekeztem megfelelni, és bocsánat, ha félreérthetőnek tűnik, de azért azt jól meggondoltam, kinek lennék szívesen „ügyvezető" segítője. Pozsonyi közgazdasági egyetemen szereztem diplomát 1987-ben, de soha nem dolgoztam közgazdászként. A közélet szervezésében van gazdag tapasztalatom, amire szintén szükség van egy civil szervezet létrehozásában, működtetésében. De olyan elnököt kerestünk, aki a szakmai kérdésekben jobban kiigazodik, ugyanakkor a közéletben sem ismeretlen a neve. Ezért nagyon örülök, hogy idén nyár elején sikerült meggyőzni Lelkes Gábort, hogy egyrészt vegyen részt a 2014-ben született Baross Gábor Terv aktualizálásában, másrészt álljon az SZMKT élére. Az ügyvezetést is átadtam Matus Tibornak, aki másfél éve már bekapcsolódott a közgazdász társaság munkájába, nem ismeretlen számára a közeg. Az elnökségben Horbulák Zsolt és Rajkovics Péter mellett én is vállaltam a tagságot, hogy át tudjam adni az új vezetésnek azokat a tapasztalatokat, amelyekre a több évtizedes közéleti munkám során szert tettem. Remélem, az egészségi állapotom ezt lehetővé teszi."

2449-3 

Pogány Erzsébet, az SZMKT alapítását kezdeményező korábbi elnöke 

A Közgazdász Vándorgyűlésen szemtanúi lehettünk annak, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT), a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság fontos partnerként tekint a legkisebb testvérszervezetre, a szlovákiai magyar kollégákra.

Idén májusban az MKT élén váltásra került sor: Kovács Árpád kilenc évig vezette az MKT-t, most a feladatot Pleschinger Gyula, a MNB alelnöke vette át. Pleschinger Gyula elnök és az MKT alelnökei a vándorgyűlés alatt időt szakítottak arra, hogy a Kárpát-medencei testvérszervezetek vezetőivel találkozzanak és megállapodjanak arról, hogy a jövőben közös szakmai programokat valósítanak meg. Például a Visegrádi Alaphoz fordulva, az MKT bevonhatja a romániai, a délvidéki és a felvidéki magyar szervezeteket is egy közös szakmai programba. Felmerült a munkaerő piac és a szakképzés terén való együttműködés, közös kutatás, tapasztalatok átadása.

A Közgazdász Vándorgyűléseken tehát 2010-től minden évben részt vettek a szlovákiai magyar közgazdászok. Nagy megtiszteltetés, hogy a sok száz magyar közgazdász közt a felvidéki küldöttség kiemelt vendégnek számított, és a szakemberek szakmai fejlődését segítette. Pogány Erzsébet ehhez hozzátette: „Évtizedek óta résztvevője, sok esetben szervezője vagyok nagyobb konferenciáknak, tudom mennyi erőfeszítéssel jár. Ezért minden évben nagy élmény volt számomra, milyen csodálatos körültekintéssel, magas szakmai színvonalon szervezik a Közgazdász Vándorgyűléseket, a legőszintébb elismeréssel szólhatok csak a szervezőkről. És a korábbiakat több vonatkozásban is fölülmúlta ez a legutóbbi egri találkozó. Nagy élmény volt az első plenáris ülés után és másnap este a helyi különlegességeket bemutató kísérő rendezvény. Láttuk az érseki palotát, a Dobó téren egy hagyományőrző bemutatón, az egri várban pedig egy lovagi vacsorán vettünk részt."

2449-4 

Pleischinger Gyula, az MKT elnöke 
Megkétszereződött a regisztrált résztvevők száma, a korábbi 400-500 közgazdász helyett most közel 900-an regisztráltak, köztük mintegy kétszáz egyetemista. Először volt Nobel-díjas előadó az első plenáris ülésen, a ragyogó magyar szakértők, kutatók mellett összesen 10 nemzet képviselői kaptak szót, köztük a lengyel, cseh és szlovák szakmai szervezetek vezetői, megnőtt a szakmai témák sora, összesen 17 szekcióban vitatták meg a vándorgyűlés hallgatói a legkülönbözőbb kérdéseket. A nyitó plenáris ülésen a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a záró napon a nemzetgazdasági miniszter tisztelte meg a szakmai grémium hallgatóságát.

„Számomra nagy öröm volt, hogy az új fiatal elnökünket és az ügyvezető elnököt bemutathattam a partnereknek, például a korban hozzájuk illő romániai magyar kollégáknak, akikkel azonnal szót értettek. Október 6-8 közt az RMKT Kolozsvárott tartja hagyományos vándorgyűlését, ahova meghívást kaptak a fiatal felvidéki közgazdászok. Eddig is igyekeztünk az erdélyi és vajdasági meghívásoknak eleget tenni. Felmerült, hogy az SZMKT is szervez egy nagyobb lélegzetvételű szakmai konferenciát. Közös európai uniós pályázatok megvalósítását is tervbe vették. Úgy látom tehát, hogy jó lendületet kapott az SZMKT Egerben az 55. Közgazdász Vándorgyűlésen", e szavakkal zárta beszélgetésünket Pogány Erzsébet, az SZMKT alapítását kezdeményező korábbi elnöke.

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia