péntek, január 18, 2019

Keresés

Egy eredményes vezetői hétvége

1093Sikeresen zajlott a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Szervezeteinek vezetői hétvégéje, amely 2015. március 6-8-án Budapesten került megrendezésre. 
A rendezvényen számos külföldi és határon túli szervezet képviseltette magát, köztük a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek három tagja volt jelen a rendezvényen.

Bíró Attila és Ágh Péter az SZMKT képviseletében Dunaszerdahely környékéről, míg Jusko Tamás a keleti régió és a VIA NOVA ICS képviseletében Szepsiből érkezett a rendezvényre.
Az érkezést követően az esti órákban Matusz Máté, előadó az érkező vendégeket kötetlen társalgásra invitálta, s így strukturált párbeszédek alakultak ki a szervezetek képviselői és a többi vendég között.
A szombati nap folyamán a résztvevőket Géczi György, a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának elnöke köszöntötte. A jelenlévők betekintést kaptak az MKT IB működésébe, valamint a bizottság beszámolóját, az elmúlt találkozók összegzését hallgathatták meg. Géczi György, a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának elnöke, elmondta, hogy a rendezvényen történelmi rekordnak számító volt a jelenlét, mivel a magyarországi ifjúsági szervezet mellett , több határon túli társszervezet (Románia Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság és a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság) képviselői is részt vettek.
Elsőként Horváth Ádám, a Five Stars Consulting trénere tartott workshopot, diákszervezeti márkaépítés témakörben. A vezetőképző hétvége keretén belül lehetőséget kaptak a résztvevők, hogy strukturált módon átvilágítsák a stratégiájukat és egymást segítve építsék brandjüket.
Hegedűs Éva, az MKT főtitkára, előadásában a társaság fontos helytállásaira hívta fel a figyelmet. A főtitkár asszony beszédében hangsúlyoztaa három nemrég megalakult szakosztály kiemelkedő tevékenységi szerepkörét, a fejlesztéspolitikai, a sportgazdaságtani, valamint mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztály jelentőségét. Az ifjúsági bizottság tevékenységét , hasznosnak tartja, mivel a kapcsolatépítés fontos eleme a fennmaradásnak, s üdvözölte ezen törekvéseket.
A résztvevők megismerkedhettek konferenciatervezés és -szervezés technikájával, majd meghallgatták a XXXIV. Fiatal Közgazdászok Országos Találkozójáról szóló beszámolóját.

Az est folyamán Marczi Roland mutatta be a Unibreeze-t, ami egy egyetemistáknak és főiskolásoknak tervezett online programajánló, ahol az MKT IB rendezvényei is szerepelnek majd.
A szombati nap utolsó előadója a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke, Kaszás András volt.
Előadásában hangsúlyozta a tanács jelentőségét, ami az ifjúság és az ifjúsági szervezetek érdekképviseletének legmagasabb szintű ellátása, az ifjúságpolitika formálása és alakítása.
Bemutatta az ifjúság számára létrehozott fórum kihasználtságát, mely a fiatalok és ifjúsági szervezetek között, valamint a hazai és nemzetközi szereplőkkel, döntéshozókkal és szervezetekkel való hatékony párbeszéd megteremtésén alapszik.
Vasárnap a hétvége zárásaként a résztvevők sorra vették a következő félév teendőit, majd élményekkel gazdagodva tértek haza.
Gazdaság.sk

Bíró Attila Jusko Tamás Ágh PéterHorváth Ádám trénerDSC01648

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia