szombat, december 05, 2020

Keresés

A Forbes magazin nyilvánosságra hozta a leggazdagabb szlovákok névsorát

3220A Forbes magazin szerint pillanatnyilag a leggazdagabb szlováknak a HB Reavis cégcsoport tulajdonosa, Ivan Chrenko számít 1,65 milliárd eurós vagyonnal.

A második helyen Jaroslav Haščák (Penta) maradt, aki ugyancsak átlépte a milliárdos határt, a harmadik helyre pedig az Eset társaság legnagyobb társtulajdonosa, Miroslav Trnka került, akinek a vagyonát 700 millióra becsülik. A magazin szerint a leggazdagabb szlovákok váltakozó sikerekkel jellemezhető évet tudhatnak maguk mögött.

Míg az első páros gyarapította a vagyonát, másokat, akik tavaly az első öt között szerepeltek – például Tomáš Chrenek (Moravia Steel és Minerfin), vagy Milan Filo, a Mondi SCP papíripari cég társtulajdonosa –, felváltották az IT-szektor képviselői. Rögtön Miroslav Trnka után ugyanis a negyedik és az ötödik helyen partnerei, Peter Paško és Rudolf Hrubý állnak.

A 32 leggazdagabb szlovákiai személy a becslések szerint 11,9 milliárd eurós vagyon felett rendelkezik.
Ez az összeg év közben csak mérsékelten gyarapodott, viszont a leggazdagabbak névsorában szereplők cégeinek eredményei, melyekből a magazin kiindult, még nem tükrözik a koronavírus-járvány hatásait, ezek majd csak a következő évfolyam rangsorának alakulásában játszanak szerepet.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)
Fotó: Pénzügyi Tudakozó

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia