szombat, december 05, 2020

Keresés

Drágán élünk, drágák az élelmiszereink

3219Megállapítást nyert, hogy egy átlagos szlovákiai család bevétele egy ötödét élelmiszerekre költi, illetve kénytelen költeni a magas élelmiszerárak miatt. Szlovákia ebben a tekintetben is elmarad az európai átlag mögött, ugyanis az Európai Unió más államaiban a lakosság csupán bevétele 12 százalékát költi élelmiszerekre és alkoholmentes italokra.

„Minél nagyobb összegeket vagyunk kénytelenek az élelmiszerboltokban hagyni, annál kevesebb jut más árucikkekre, az élet egyéb területére, illetve szolgáltatásokra"– tájékoztatott Eva Sádovská, a Wood&Company munkatársa arra a felmérésre hivatkozva, amelyet a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala és az Eurostat társaság készített.

2020 első félévében az előző időszakkal összevetve az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára 4 százalékkal emelkedett. Júliusban ez az ütem kissé visszaesett 2 százalékra, sőt augusztusban 1 százalékra. Szeptemberben ugyanezekért az árucikkekért 0,1 százalékkal fizettünk többet, mint tavaly, tehát az árucímkéken körülbelül azonos árak szerepeltek, mint az előző évben. 2019-ben Szlovákiában az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára az Európai Unió országainak áraival összehasonlítva meglehetősen alacsonyak voltak, a besorolás szerint Szlovákia a 9. helyen állt.

Másrészt azonban összevetve a V4-es országokkal, Magyarországgal, Csehországgal, Lengyelországgal, kiderül, hogy ezeknek az országoknak a lakói lényegesen olcsóbban jutnak hozzá az említett árucikkekhez, mint mi.

„Szlovákiában ugyan nem éhezünk, de rendes meleg ebédet legalább minden második napon a lakosság 12 százaléka nem engedhet meg magának. Ez a probléma inkább érinti az egyedül élő időseket illetve azokat a háztartásokat, ahol egy magányos felnőtt kiskorúval él együtt. Ebben a tekintetben is elmaradunk az európai átlagtól. A felmérések szerint ugyanis rendszeresen hústartalmú ebédet vagy annak vegetáriánus változatát az Európai Unióban a háztartásoknak mindössze 7 százaléka nem tudja megengedni magának" – közölte Eva Sádovská.

(webnoviny.sk)
Illusztráció (Fotó: thinkstock.com)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia