péntek, szeptember 18, 2020

Keresés

A járvány megváltoztatta a bevásárlási szokásainkat, az üzletek készülnek a második hullámra

3192A koronavírus-járvány megváltoztatta a szlovákiai lakosság bevásárlási szokásait és a kereskedők szerint egyes változások várhatóan állandósulnak majd. Egyrészt csökkent a vásárlások gyakorisága, valamint az egyes árucsoportok iránti kereslet is. Ugyanakkor az átlagos vásárlásaink során többet költünk, több alapélelmiszert vásárolunk, általában egy helyen veszünk meg mindent, de megnőtt az érdeklődés az élelmiszer és a drogériaáru online módon történő vásárlása iránt is.

Minderről csütörtöki sajtótájékoztatóján A Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) elnöke, Martin Krajčovič számolt be, hozzátéve, hogy a szlovákiai üzletek felkészültek a járvány második hullámára.

A vásárlási szokások ezen változásai a SAMO képviselői szerint befolyásolták az üzletek bevételeit is. A Nielsen társaság adatai szerint a járvány kitörése után a kereskedelem átlagos évközi forgalma az idei év márciusának első három hetében főként a kezdeti készletfelhalmozás miatt ugrásszerűen, 18,9%-kal nőtt.

Ezzel szemben a következő négy hétben fordulat áll be, az üzletek forgalma átlagosan -4,3%-os évközi csökkenést mutatott. Később, májusban a helyzet enyhén konszolidálódott, ám a júniusi bevételek ismét minimális, 1%-os évközi növekedést produkáltak. „Ezek az adatok egyértelműen cáfolják az üzletek „második karácsonyáról" szóló híreszteléseket" – közölte Krajčovič.

A kereskedők nem becsülik le a várható második járványhullámot. Üdvözlik az új járványterv elfogadását, mely a lakosság veszélyeztetett csoportjai közé sorolta az élelmiszeriparban dolgozókat is. A rendkívüli intézkedések újbóli bevezetése esetén azonban – tekintettel az üzleteknek a lakosság ellátásában betöltött stratégiai szerepére – kérni fogják, hogy a képviselőjük is kapjon helyet a válságstábban.

„Ez lehetővé tenné az azonnali visszahatás lehetőségét közvetlenül a járványügyi intézkedések elfogadására, s nagyobb rugalmasságot biztosítana az információáramlásban, nemcsak a kereskedők, hanem a gyártók és a szállítók irányában is" – folytatta Krajčovič.

A rendkívüli helyzet esetére folytatják a megelőző higiéniai és szervezési intézkedéseket. Továbbra is megmaradnak a védőüvegek a pénztáraknál és a vásárlók közötti távolságtartásra irányuló intézkedéseket is betartják. Ugyancsak folyamatosan végzik az üzletek és elosztóraktárak fokozott fertőtlenítését, korlátozzák a különböző munkaműszakok közötti érintkezést, fokozzák az érintésmentes technológiák alkalmazását és megerősítik a kapacitásaikat, illetve bővítik az online vásárlás lehetőségét, hozzáférhetőségét a háztartások számára.

(Webnoviny.sk)
Fotó: Aktuality.sk

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia