vasárnap, május 31, 2020

Keresés

Gröhling: 90 milliót különítünk el az uniós alapokból az óvodák fenntartására

3127Kilencvenmillió eurót különítenek el az uniós alapokból az óvodák támogatására. Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter a kormány keddi ülésén megjegyezte, az oktatásügyi tárcától a munkaügyi minisztériumnak utalják át az összeget, amit a több mint 21 ezer óvodapedagógus fizetésére használhatnak fel.

„Mivel a gazdaság meggyengült, a fenntartók elkezdték csökkenteni a pedagógusok fizetését. Ha a rossz gazdasági helyzet továbbra is fennáll, elbocsátások jöhetnek" – mondta az oktatásügyi miniszter. Elmondása szerint nemcsak óvodákra van szükség, hanem pedagógusokra is, akik ott dolgoznak.

„Nem akarjuk, hogy akár csak egyetlen óvoda is megszűnjön. Arra van szükség, hogy amint a helyzet lehetővé teszi, az óvodák fogadhassák a gyerekeket, hogy a szülők visszamehessenek dolgozni" – mondta Gröhling.

Az oktatási miniszter elmondta, az összeget arra fordítják, hogy áprilisban, májusban és júniusban a több mint 21 ezer óvodai alkalmazott átlagfizetésének 80%-át finanszírozzák. Az oktatási tárca vezetője hozzátette, komoly pénzcsomagról van szó, ezért ellenőrizni fogják, hogy hatékonyan felhasználják-e azt. Úgy véli, az önkormányzatok más, a fennhatóságuk alá tartozó oktatási intézményeket is támogatnak majd a pénzből, például az iskolai klubokat, a művészeti alapiskolákat, a nyelviskolákat és az iskolai étkezdéket.

A munkaügyi minisztérium a napokban közzéteszi a részleteket arról, hogy a fenntartók milyen módon kérhetnek pénzt a támogatási csomagból – erősítette meg Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter.

Gröhling megjegyezte, az oktatásügyi minisztérium 50 millió eurót különít el az Integrált Infrastruktúra Operatív Programból a munkaügyi minisztérium számára, a veszélyeztetett ágazatokban foglalkoztatottak támogatására. További 50 millió eurót utalnak át kis- és középvállalkozások megsegítésére a gazdasági minisztériumnak.

Illusztráció (Fotó: Beke Beáta)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia