kedd, június 18, 2019

Keresés

A mohi atomerőmű befejezéséhez még legkevesebb 200 millió euróra lesz szükség

2915Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkja (EMO34) építési munkálatainak késedelme, valamint a költségvetés további növekedése miatt büntetőjogi feljelentést tesz, és rendkívüli parlamenti bizottsági ülést hív össze – jelentette be Richard Sulík, az SaS elnöke, valamint Jana Kiššová és Karol Galek parlamenti képviselők.

Kiššová elmondta: a képviselők hivatalos és nem hivatalos forrásokból is úgy értesültek, hogy az építkezés nem fejeződik be időben, és a kivitelezés költségei is magasabbak lesznek az eredetileg tervezettnél.

„Feltételezhetően további, legkevesebb 200 millió euró szükséges a befejezéshez" – közölte Kiššová. Hozzátette, a Szlovák Villamos Művek illetékesei legutóbb úgy tájékoztatták a képviselőket, hogy az 5,4 milliárd eurós költségvetésből be tudják fejezni nemcsak a harmadik, hanem a negyedik blokkot is. A legutóbb közzétett információk szerint a harmadik blokkot 2019 második negyedévében helyeznék üzembe.

„A tavalyi rendkívüli bizottsági ülésen megígérték, hogy folyamatosan tájékoztatni fognak minket, a parlament gazdasági bizottságának tagjait az építkezés folyamatáról. Ez a mai napig egyszer sem történt meg. Éppen ezért Karol Galek képviselő indítványa nyomán újabb rendkívüli bizottsági ülés összehívását fogom javasolni, hogy feltehessük a kérdéseinket Peter Žiga gazdasági miniszternek: mi lesz Mohival, mennyi pénz kell még a befejezéséhez, és a költségek mekkora hányada terheli majd a Szlovák Köztársaságot" – mondta Kiššová.

Galek hozzátette: az egyik tesztelést két hónap alatt el kellett volna végezni, de már negyedik hónapja zajlik, és még mindig nem fejezték be. A tesztelés után Galek szerint ki kell küszöbölni az észlelt hibákat, majd az Atomenergia-felügyeleti Hivatalnak 60 napja lesz az üzemanyag-feltöltés engedélyezésére.

Galek hozzáfűzte: mindezek alapján nyugodtan elmondható, hogy a mohi atomerőmű a következő négy hónapon belül nem fog áramot termelni, még akkor sem, ha mostantól minden óramű pontossággal működne. Úgy véli, erre legalább 2019 negyedik negyedévéig várni kell majd.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: az SaS egyértelmű válaszokat akar, valamint politikai és büntetőjogi felelősségre vonást az ügyben. „Ha a gyanúnk beigazolódik, feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen, egyrészt a mohi atomerőmű befejezésének késleltetése, másrészt a túlárazás miatt" – tette hozzá Galek. Szerinte a szerződésekben az áll, hogy ha az atomerőmű két éven belül nem lesz működőképes, a hitelezők érvényesíthetik jogaikat.

Fennáll tehát a veszélye, hogy ha meg akarjuk tartani a részesedésünket a villamos művekben, drágán kell majd újból megváltanunk – zárta a képviselő.

(TASR)
Fotó: webnoviny.sk

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia