péntek, november 16, 2018

Keresés

Megoldást keresnek a nővérhiányra

2763A kórházakban egyre csökken az egészségügyi nővérek száma, ezért az állam motiválni szeretné az ilyen irányú tanulmányokat végzőket. Az egészségügyi és az oktatásügyi minisztérium a kialakult helyzet orvoslása érdekében az ilyen irányú tanulmányokat folytatók létszámának növelése mellett fontosnak tartja az anyagi ösztönzést is.

A szlovákiai kórházakban jelenleg több mint ezer nővér hiányzik, ez a szám 2030-ra elérheti akár a tízezret is, derült ki az Egészségpolitikai Intézet tanulmányából. Ebből kifolyólag az érintett szaktárcák a fenti javaslattal álltak elő.

Mint a tanulmányból kiderült, a felsőfokú egészségügyi tanulmányokat végzettek kevesebb mint a fele helyezkedik el a tanult szakmájában. Ez fennakadásokhoz vezet az egészségügyi ellátás és az utánpótlás terén – olvasható a tanulmányban.

A tárca tervezete szerint stabilizációs hozzájárulást kínálna azon jelentkezőknek, akik vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után az egészségügyi ellátásban fognak dolgozni. A tervezet szerint a stabilizációs támogatást a főiskolai alapképzésű ápolói program nappali tagozatos hallgatói kérvényezhetik. Emellett jelentősen növelné a szakokon tanulók számát is.

A felmérés azt is kimutatta, hogy sokan külföldön keresnek a végzettségüknek megfelelő munkahelyet. Ugyanakkor rámutat arra is, hogy az orvoshiány fokozatosan megoldódik, ám a nővérek esetében ez még nem tapasztalható. Éves szinten 2,4-14 százalékkal csökken az intézményekben a nővérek száma.

A szaktárcák tudatosítják, hogy az államnak tennie kell valamit a nővérek tömeges kivándorlása ellen. Fontos a megfelelő anyagi háttér biztosítása, a munkahelyi körülmények javítása – teszik hozzá.

TASR/Gazdaság.sk

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia