péntek, szeptember 21, 2018

Keresés

A 2. Duna konferencia fő témája a Limes Romanum

2653-1Második alkalommal szervezi meg a Duna-konferenciát a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás, 2018. április 20-án. (pénteken), a dél-komáromi Monostori Erődben.


A rendezvény hagyományosan a Duna mindkét partján fekvő önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozók és polgárok együttműködését hivatott elősegíteni.


A 2. Duna-konferencia fő témájául a Duna régiónak a többi régióval való kulturális és turisztikai összekapcsolását választották, ami azért is időszerű, mert 2018. január végéig a magyar, az osztrák és a német kormány mellett Szlovákia is benyújtja a római limes szakaszainak nevezését az Unesco világörökségi listájára. Szlovákiában két település érintett, nevezetesen Izsa és a Pozsony közeli Oroszvár. A január 31-én beadott pályázat 98 helyszínt foglal magába, a Dunának mintegy 1500 kilométeres szakaszán fekvő helyszíneket érint. Magyarországon 65 világörökségi helyszín várható. A közös nevezésről szavazással dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2019 júniusában.

2653-2

A Római Birodalom határszakaszai összességében meghaladják az ötezer kilométer hosszúságot: a birodalom legnagyobb kiterjedése idején a Limes Romanum Britanniától a Fekete-tengerig, a Vörös-tengertől Észak-Afrikán át, vissza az Atlanti-óceánig terjedt.


A ripa Pannonica emlékeinek védelme annak nagy földrajzi kiterjedtsége miatt számos problémát és nehézséget vet fel. Számos esetben a múlt érdeke nem találkozott a jövő érdekeivel. Ennek esett áldozatul többek közt Azaum (Odiavum) erődje, mely jelenleg az almásfüzitői timföldgyár iszaptengere alatt várja a szebb napokat. Nem járt jobban Kölked (Altinum) castruma sem, melyet egyszerűen homokbányának használt az utókor. A helyszínek pusztulásának veszélye a mai napig sem szűnt meg, gondoljunk csak a Hajógyári szigeten tervezett nagyberuházásra, mely veszélyezteti a Hadrianus palotát és annak tágabb összefüggéseit. Hasonló problémák adódhatnak az albertfalvai katonai tábor területére tervezett fejlesztésekkel is. Az építési beruházások előkészítésénél, kivitelezésénél nem feltétlenül a régész a legnépszerűbb ember.


A Római Birodalom pannóniai határszakaszának 2019 évben elérhető UNESCO világöröksége kialakíthatja a világ egyik leghosszabb sorozathelyszínét, amely minden részében alkalmas turisztikai hasznosításra. Így bemutathatóvá válik a föld első nagy folyami világöröksége, amely az emberiség története óta lakott és ezért bővelkedik könnyen, alacsony invesztícióval hasznosítható látnivalóval és a turizmushoz szükséges alapinfrastruktúrával.


Az érintett teljes Dunai szakasz az elérhető világörökség nélkül is könnyen összekapcsolható, egybefüggő turisztikai útvonal, amely képes az erős világpiaci konkurencia mellett versenyképes élményláncból álló kínálatot kialakítani.


A szervezők optimisták, mert bizonyíthatóan minden új világörökségi helyszín jelentős turizmust generál az adott desztinációban, társított programokat segíti a térségben, de ennek mértéke és tartóssága mindig az előzetes felkészüléstől függ .
A rendezvény magyar és szlovák nyelven fog zajlani, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, minél előbb jelezze részvételi szándékát és esetleges tolmácsolási igényét e-mailen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. . Mivel a terem befogadóképessége korlátozott, teltház esetén a szervező ennek fenntartja a jogot a további jelentkezések elutasítására.

A konferencia teljes programja letölthető ITT>>>.

 

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia