kedd, október 23, 2018

Keresés

A fiatal vállalkozók hazája vagyunk…

2595Az Eurostat és a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala adataira hivatkozva a Szlovák Kereskedelmi Ügynökség nyilvánosságra hozott jelentése szerint Szlovákia a fiatal vállalkozók országa, hiszen összevetve az Európai Unió országaival nálunk ugyancsak jelentős a fiatal vállalkozók részaránya.

Márpedig az Eurostat bizonyítékaira érdemes odafigyelni, mert ez az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala, amelynek központja Luxemburgban van, és feladata statisztikai adatok előkészítése az EU számára, valamint harmonizálni a statisztikai módszereket valamennyi EU-s ország számára.

Legújabb feltárásaik szerint Szlovákiában nagyarányú emelkedés tapasztalható a vállalkozói kedv tekintetében a 30 éven aluliak korosztályában. A fiatal vállalkozók részvétele az ország gazdasági életében, összehasonlítva a többi EU-s országgal, Szlovákiában jóval magasabb. A Szlovák Köztársaság vállalkozóinak 12,8 százaléka 15-29 év közötti, amely 4,8 százalékkal magasabb, mint a többi EU-s országban. A 30-39 év közöttiek aránya 27,3 százalék, 6,7 százalékkal több, mint a többi EU-s országé. A 40-49 év közöttiek 30,8 százalékot tesznek ki.

Az Európai Unió tagállamai között a fiatal vállalkozók, amely a 29 évesekig értendő a legtöbben Luxemburgban ténykednek, ott a vállalkozók 14,2 százaléka 30 éven aluli. Nálunk ez az arány az említett 12,8 százalék, tehát rögtön Luxemburg után következünk, és ezzel az adattal vezetők vagyunk a V4-es országok sorában. Lengyelországban a fiatal vállalkozók aránya 8,7, Csehországban 8,3, Magyarországon 5,6 százalék. Az EU-s országok közötti összehasonlításban az idősebb korosztály tekintetében Szlovákia sereghajtó, a kor előrehaladtával egyre kevesebben kezdenek vállalkozásba vagy folytatják azt.

Különösebb magyarázatot nem fűztek az adatokhoz, nem fejtették ki, mi rejlik a számok mögött, de aki ismeri a helyi viszonyokat akár személyes, akár munkaköri vonatkozásban, szlovákiai, felvidéki vagy az ország más régióiban tevékenykedő vállalkozásokkal kapcsolatban, több okot is talál. Az egyik lehet az elmúlt évek munkahelyhiánya, amely kényszerítő hatással volt a fiatalokra, arra ösztönözte vagy kényszerítette őket, hogy saját kezükbe vegyék sorsukat, ha meg akarnak élni önálló vállalkozásba kezdjenek. A másik, hogy több családi vállalkozásban a fiatal nemzedék vette át a stafétabotot, hiszen az 1990-es években, jókor beindított vállalkozások alapítói, az édesapák, nagyszülők mára abba a korba kerültek, amikor a sikeresen üzemeltetett vállalkozásokat átadják a gyermekeiknek. Mindenesetre ezt a tényt örvendetesnek is nevezhetjük, különösen akkor, ha ez hosszútávon is így marad, és különféle ellehetetlenítő, megszorító, értelmetlen intézkedésekkel nem veszik kedvét a fiatal vállalkozóknak.

TASR/Gazdaság.sk

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia