kedd, december 12, 2017

Keresés

Európa legversenyképesebb befektetési környezete jött létre Kelet-Közép-Európában

2528- Kelet csillaga áll magasan
- Az európai átlagot meghaladó növekedési ütem
- Kína prosperáló Európában érdekelt
- Egy év elhidegülés után normalizálódnak a kapcsolatok
- 30 csúcskategóriás cég érkezik Kelet-Szlovákiába

Európa legversenyképesebb befektetési környezete jött létre Kelet-Közép-Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök november 27- én Budapesten, Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország 3 napos gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján.

Hangsúlyozta: az együttműködésben részt vevő 16 ország Európának az a térsége, amely már most is a kontinens gazdasági növekedésének motorja, és amely további dinamikus növekedés előtt áll.

Kelet csillaga áll magasan

Jelezte ugyanakkor, hogy a világgazdaságban "most a Kelet csillaga áll magasan", Ázsia és benne Kína felemelkedésének korszakát éljük, most az az időszak következik, amikor Európa további fejlődéséhez szükség lesz a Kelet technikai és pénzügyi részvételére.

Európának nem szabad bezárkóznia, mert ha bezárkózik, elveszíti a fejlődés lehetőségét, és főleg most nem szabad bezárkóznia, amikor olyan történelmi kihívásokkal néz szembe, amelyeket csak akkor tud megválaszolni, ha erős szövetségesei vannak - mondta.
Orbán Viktor szerint a "16+1″ formátum nem csak Kína és a 16 kelet-közép-európai ország érdekét szolgálja, az együttműködés sikeréből egész Európa és az egész Európai Unió is profitál, igazi "win-win helyzet".

A térségünkben legyen a leggyorsabb szállítási útvonal Nyugat-Európába

Bejelentette, hogy hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás. Ez a beruházás az első olyan nagy fejlesztés, "zászlóshajó", amely Kína, egy EU-tag és egy EU-tagjelölt ország együttműködésével jön létre – emelte ki, hozzáfűzve, hogy ez megteremti annak feltételeit, hogy a tengeri Selyemút európai végpontjától Közép-Európán keresztül vezessen a leggyorsabb szállítási útvonal Nyugat-Európába.

Kitért a kínai elnök „Egy öv, egy út" kezdeményezésére is, amelyet mint a globalizáció új formáját jellemezte, amely – fogalmazott – nem tanárokra és diákokra osztja fel a világot, hanem kölcsönös tiszteleten és kölcsönös előnyökön alapul.

Az európai átlagot meghaladó növekedési ütem

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megnyitón leszögezte, hogy a politikai és a finanszírozási feltételek is adottak ahhoz, hogy a kínai és kelet-közép-európai vállalatok a lehető legeredményesebb együttműködést alakítsák ki.

A tárcavezető beszédében kiemelte a kelet-közép-európai országok józanészre alapuló politikájukkal, az európai átlagot meghaladó növekedési ütemmel és versenyképes befektetési környezetükkel remek lehetőségeket kínálnak Kína számára.

Ugyan a földrajzi távolság mindig kockázatot és nehézséget okoz, a kormányok segíthetnek az üzleti kapcsolatok javítása érdekében a politikai kapcsolatok alakításával és a finanszírozási háttér biztosításával - magyarázta. Úgy vélekedett, mindkét feltétel adott ma a cégek együttműködéséhez. Szijjártó Péter kijelentette, hogy mára olyan nyitott vagy vitás kérdés nincs, amely gátolná a gazdasági együttműködés további előmozdítását.

Kína prosperáló Európában érdekelt

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök beszédében leszögezte, hogy Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden fél számára. Kiemelte, hogy az elmúlt években jelentősen erősödött Kína és a kelet-közép-európai országok gazdasági együttműködése, amellyel az eurázsiai kontinens két oldalát hozzák össze. Megállapított, hogy az országa nagy gazdasági lendületben van, évente rengeteg új cég jön létre, amelyek nagyon sok munkahelyet hoznak létre és a hagyományos ágazatokat is modernizálják.

Kína prosperáló Európát szeretne látni, támogatja az európai integrációs folyamatokat, és azoknak az államoknak a fejlődését is, amelyek uniós tagok kívánnak lenni. Ugyanakkor arra törekszik, hogy még több árucikket, szolgáltatást importáljon a közép-kelet-európai térség államaiból, és segítse az infrastruktúra fejlesztését - mutatott rá a kínai miniszterelnök

Kína a még szélesebbre tárja a kapuit

A kínai miniszterelnök kijelentette: Kína és a közép-kelet-európai országok között a kétoldalú kereskedelem jelentősen erősödött, az idén 14 százalékkal bővült. Az elmúlt öt év során a kínai befektetések a térségben megugrottak, majdnem kétszeresére nőttek, s az idelátogató kínaiak száma majdnem háromszorosára emelkedett ez idő alatt.

Kína a következő években még szélesebbre tárja majd kapuit, közöttük a közép-kelet-európai államok számára. Kína arra törekszik, hogy kevesebb legyen a kereskedelmi többlete, ezért egyebek mellett a mezőgazdasági termékek behozatalát szeretné erősíteni ebből a térségből - mutatott rá a kínai miniszterelnök.

Robert Fico kormányfő hétfő este találkozik Li Ko-csianggal

A fórumon Szlovákiát Robert Fico kormányfő képviseli, aki résztvevő országok miniszterelnökeivel tárgyalásokat fog folytatni a lehetséges infrastrukturális beruházásokról és az egyes közös érdekszférába tartozó ágazatok belüli kooperációról. A szlovák miniszterelnök hétfőn este kétoldalú megbeszéléseken találkozik Li Ko-csiang kínai kormányfővel.

A szlovák kormányfő a közölte, hogy Szlovákia sikeresen elkezdte az együttműködést Kínával a vasúti fuvarozás területén, a vámszabályozás területén folynak a tárgyalások, és kérvényezték a jó minőségű szlovákiai élelmiszerek forgalmazásának engedélyezését a kínai piacokra, valamint felélénkült az energetikai szektor együttműködése is.

Egy év elhidegülés után normalizálódnak a kapcsolatok

Fico szerint az elmúlt évben gazdasági és politikai elhidegülés jellemezte a két ország kapcsolatát, amit elsősorban Andreja Kiska, államfő és a tibeti dalai láma magántalálkozója okozott. „A dolgok most visszatérnek a normál kerékvágásba" – vélekedett a kormányfő.

„Nem gondolom, hogy tartani kellene a nagy konkurencia mértéke miatt. Nekünk fontos, hogy a Kínához fűződő kapcsolatunk a partnerségen és a barátságon alapuljon – ez nagyon fontos" – közölte a kormányfő azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a 16 ország minél többet szeretne megkaparintani maga számára a kínai kapcsolatokból.
30 csúcskategóriás cég érkezik Kelet-Szlovákiába

„Külön öröm számomra az az információ, hogy a robotika területéréről 30 csúcskategóriás cég érkezik Kelet-Szlovákiába, és a nálunk ebben az ágazatban vezető szerepet betöltő Spinea társasággal fognak ott kommunikálni. Bizonyára fognak tőlünk ösztönzőket igényelni, s mi ebben a szellemben szívesen fogjuk támogatni őket" – közölte Fico.
Kiemelte, hogy a finanszírozás lehetőségei bőségesek, nagy az érdeklődés a kínai társaságok részéről a beruházási lehetőségek iránt, miközben Szlovákia elsősorban a magas hozzáadott értéket képviselő cégeket részesíti előnyben.

A fórumon az érintett térségből mintegy 1000 neves üzletember is részt vesz. A találkozó keretében a résztvevő országok 20 különböző szerződés és megállapodás aláírását tervezik.

MTI/Aktuality.sk/Gazdaság.sk
Fotó: MTI

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia