hétfő, december 17, 2018

Keresés

Az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia a tejtermékek árának alakulásában

2524

- A fejőstehén-állomány 4,4 százalékkal csökkent
- Hetvenszer nagyobb támogatásra lenne szükség
- A hazai termékek biztonságosabbak
- A tejfogyasztás terén bőven van hova növekednünk
- Kinek a termékeit fogyasztjuk


Az állami támogatás nélkül csak nehezen beszélhetünk a szlovákiai tejipari ágazat jövőjéről – jelentette ki Alexander Pastorek, a Szlovákiai Tejipari Őstermelők Szövetségének elnöke, leszögezve, hogy nem ők tehetnek a vaj és egyéb tejtermékek jelenlegi magas áráról.

A fejőstehén-állomány 4,4 százalékkal csökkent

Nem éppen rózsás helyzetben van a szlovákiai tejipar, 5,1 százalékkal csökkent a tejeladás, ami a második legnagyobb méretű csökkenésnek számít az unión belül. Ezzel párhuzamosan a tejtermelés 2,5 százalékkal lett kevesebb és a fejőstehén-állomány 4,4 százalékkal csökkent. Pastorek szerint 2017-ben az ágazat megpróbálta stabilizálni a helyzetét, ám az utóbbi hónapok fejleményei ismét kongatják a vészharangot.

Pastorek kiemelte, hogy a tejtermékek árában megmutatkozik a termelők azon igyekezete is, hogy a vállalkozásukat nyereségesen működtessék. „A fogyasztónak szembesülni kell azzal, hogy egy doboz tej nem kerülhet 23 centbe. Mi mindent megteszünk, amit az állam mostani támogatása mellett tehetünk" – közölte az elnök.

Hetvenszer nagyobb támogatásra lenne szükség

A tejtermelők megegyeznek abban, hogy az ágazatnak nem lesz elég az állami költségvetésből jelenleg elkülönített egymillió euró. Véleményük szerint az ideális támogatásnak hetvenszer nagyobbnak kellene lennie.

Hozzátették, hogy még ez is felével kevesebb lenne, mint amennyit a csehországi kollégáik kapnak. Pastorek a pénzeszközök emeléséről Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszterrel is tárgyalt, aki támogatta a javaslatot, ám azt is közölte, hogy a végleges döntés a pénzügyminisztérium kezében van.

A hazai termékek biztonságosabbak

Stanislav Voskár, a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének elnöke szerint a tejipar világosabb és perspektivikusabb jövője a fogyasztón át vezet, ezért az itthoni lakosságot főként a hazai termékek nagyobb fogyasztására akarja motiválni, még akkor is, ha nem reális az olyan elképzelés, hogy az áruházak pultjairól majd eltűnik az összes külföldi márka.

„A hazai piacunknak még mindig van hová bővülnie, nagyon messze vagyunk a tejfogyasztás egészséges mértékétől" – vélekedett Voskár, hozzátéve azt, hogy a hazai termékek jó minőségűek és elsősorban biztonságosak. Megjegyezte, hogy az összes élelmiszerbotrány a behozott termékekkel volt kapcsolatos.

A szövetség elnöke abban is gondot lát, hogy Szlovákiában felnő egy olyan nemzedék, amelynek a tejtermékekhez fűződő viszonya már nem olyan, mint az valamikor volt. Éppen ők célcsoportja a „Fogadj örökbe egy tehénkét" elnevezésű kampánynak. A játékban minden játékos, aki a regisztrációt követő 10 nap alatt összegyűjt 10 különféle szlovákiai tejtermék kódját, egy születési bizonyítványt kap az állatról, s azt meglátogathatja a farmon. A játéról még többet ide (https://www.adoptujkravicku.sk/) kattintva tudhat meg.

A tejfogyasztás terén bőven van hova növekednünk

Szlovákiában az emberek tavaly átlagosan 175,5 tejet és tejterméket fogyasztottak, ami 22 kilóval több, mint a 2009-es átlagfogyasztás, azonban ez még mindig nagyon messze van az ajánlott uniós fogyasztástól, ami körülbelül 50 kilogrammal több tejtermék fogyasztását irányozza elő évente.

Az előző rezsimben az állam nagyon bőkezűen támogatta a tejtermelést és a fogyasztást. Ez meg is mutatkozott a fogyasztás kedvező alakulásában, ami 1989-ben a ma hihetetlennek tűnő évi 256 kilogrammot is elérte. Egyes nyugat-európai országokban ma is elérnek ekkora, vagy akár 100 kilogrammal nagyobb fogyasztást.

Kinek a termékeit fogyasztjuk

A tej és tojás ugyan az utolsó olyan termékféleség, melyből statisztikailag Szlovákia önellátó, azonban a valóság az, hogy az üzletek pultjain a külföldi tejtermékek vannak túlsúlyban. Csak tavaly 650 millió kilogramm külföldi tejtermék került be az országba, míg Szlovákia ugyanebben az időszakban 469 millió kilogramm tejterméket exportált.

Amennyiben a kulcstermékek struktúráját vesszük górcső alá, azok többsége külföldről származik. „A Szlovákiából származó termékek ranglistáját a hazai tej vezeti 84 százalékos részesedéssel. Ugyanakkor a hazai vaj, sajt és túró csak alig 30 százalékkal részesedik a haza eladásokból" – szögezte le Voskár, hozzátéve a tejtermelő és feldolgozó szektor a mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyik alappillére minden országban. Szlovákiában azonban hiányzik az ez irányú fejlesztés egységes koncepciója, ugyanakkor egy nagyon jelentős munkáltatóról van szó, amely mintegy 10 ezer embernek biztosít megélhetést és döntően befolyásolja a vidék arculatát.

Aktuality.sk/Pravda.sk/Gazdaság.sk
Fotó: mediaklikk.hu

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia