szombat, november 18, 2017

Keresés

Fico: Az alkotmánynak kellene garantálni a minimálbért és az egyéb szociális jogokat

2440- Elérni a szociális jogok érvényesíthetőségét
- A minimálbér intézményét szükséges rögzíteni
- Az unión belül szociálisabbaknak kell lennünk
- A százados úr alkotmányos joggá tenné a fegyverviselést
- Az alkotmány egy rugalmas szöveg
- A kényszeres mediális önmutogatás helyett igazi megoldás kell

Azok a kihívások, amelyek előtt ma a Szlovákia alkotmánya áll, meglehet nagyobbak, mint 1992-ben, amikor azt elfogadták. A közszolgálati televízió (RTVS) „5 perccel 12 előtt" című politikai vitaműsorában a miniszterelnök elismerte, hogy a szlovák alkotmányban vannak olyan jogok, amelyekkel napjainkban nem lehet élni, ezek főleg szociális, kulturális és gazdasági jellegűek.

Ezen szeretne változtatni a kormányfő, mintegy magasabb szintre emelni ezeknek a jogoknak érvényesíthetőségét. Ennek érdekében ősszel párbeszédet kezdeményez a szociális partnerekkel arról, hogy az alaptörvényben jobban rögzítsék a gazdasági, kulturális és szociális jogokat. A változásokra szerinte azért is szükség lesz, mert Szlovákia igyekezete, hogy az unió magjához tartozzon, törvényszerűn magával hozza ezt az igényt.

Elérni a szociális jogok érvényesíthetőségét

Robert Fico azt szeretné, ha a módosított alkotmány visszatükrözné, hogy Szlovákia továbbra is demokratikus, emberi jogi kérdésekben elkötelezett ország.

„Az alkotmányunk egy nagyon modern dokumentum, jól kidolgozott, úgy beszélek róla, mint egy civil bibliáról, de minimum a szociális, gazdasági és a kulturális jogok területén még rengeteg teendőnk van" - ismerte el Fico.

A minimálbér intézményét szükséges rögzíteni

A kormányfő szerint szükség van arra, hogy a minimálbér szintjét az alkotmányban rögzítsék. Nem konkrét összeget kell garantálni az alkotmányban, hanem magát a minimálbér intézményét, amelyet bár sokan elvetnek, de a társadalomban nélkülözhetetlen a bérfelhajtó hatása miatt.

„Nevetséges lenne, ha konkrét összeget tennénk az alkotmányba, én azonban alkotmányjogilag szeretném garantálni a minimálbér intézményét örök időkre" – reagált a miniszterelnök a minimálbér szükségtelenségét hirdető felvetésekre.

Az unión belül szociálisabbaknak kell lennünk

Fico szerint az alkotmányban kell garantálni a minimálbért, de a társadalmi vita során ki kell térni még az éjszakai munkavégzésre, vagy a nők helyzetére is. „A továbblépésre nagyon sok lehetőség van" – vázolta. „Ez nem marketingfogás, az Európai Bizottság állt elő a szociális jogok európai pillérével, vagyis maga Európa fogalmazza meg, hogy szociálisabbaknak kell lennünk, s ezen a téren közeledni kell az tagországoknak"- fogalmazott Fico, egyúttal visszautasítva azt feltételezést, hogy az általa javasolt változások csak politikai célokat szolgálnának.

A százados úr alkotmányos joggá tenné a fegyverviselést

Andrej Danko, a parlament elnöke a vitát egy újabb gyöngyszemmel gazdagította, felvetve az általa annyira kedvelt fegyveres vonalat, ugyanis a százados úr alkotmányos joggá nyilvánítaná a fegyverviselést. Ezt a pazar gondolatot a Fico nem kívánta kommentálni, mondván, hogy először hall erről a felvetésről.

„Mivel megnyitottam az erősebb szociálisjogok alkotmányba történő rögzítésének kérdését, elvárom, hogy az ellenzék és a további partnerek, mivel az ő szavazataikra is szükség lesz, láttatják majd magukat, szintén csatlakoznak az ötleteikkel és felvetéseikkel a kezdeményezéshez. Ez az ő legitim joguk" – vélekedett Fico, azt sem tartva kizártnak, hogy a pártja majd megtámogat bizonyos ellenzéki javaslatokat.

Az alkotmány egy rugalmas szöveg

A kormányfő nem osztja az alkotmányjogászok bizonyos csoportjának a nézetét, miszerint az alaptörvényt túlságosan könnyen lehet változtatni. Szerinte az alkotmányra úgy kell tekinteni, mint egy rugalmas szövegre, amit időközönként változtatni kell.

„Azt sem tudhattuk 1992-ben, hogy valamikor változni fogunk az alkotmányon az unióhoz történő csatlakozás miatt. Ki sejthette 15 évvel ezelőtt, hogy feltehetőleg egy további változtatáson fogunk gondolkodni az unió magjához tervezett csatlakozás miatt" – érvelt Fico.

A kényszeres mediális önmutogatás helyett igazi megoldás kell

Újabb választások a láthatáron, és egy újabb ígéretcsomag. Elkezdődött a népbutítás, ködösítés, mindegy, hogy milyen áron és mennyit hazudva, csak látszódjak alapon a pártok minden alapot nélkülöző propagandája. Megint lesz ígéret 13. fizetésre, sőt 14. fizetésre és nyugdíjra, persze meg üdülésre a kormánypártocskák támogatói által működtetett üdülőkbe. Egy kis látszat pengeváltás zajában aztán majd szép csendben eltűnnek az újabb uniós milliók.

Mert hát a szociálisan érzékenyek gesztusaitól ki ne érzékenyülne el ebben az országban, hiszen 4 év után odacsaptak, s kemény 16 centtel emelték a családi pótlékot. Mindeközben pedig szép lassan felborul a szociális ellátórendszer, mert nem születik elég gyerek. Már senkit nem érdekel a kényszeres mediális önmutogatásban szenvedő pártokból, hogy például mi lesz a keletiekkel, mert lényegében kettészakadt az ország. Nincs munkahely és önbecsülés, az egykor oly büszke emberek elveszítik a szülőföld biztonságát. A politikusink pedig adnak majd alkotmányos garanciát, úgy ahogy munkát is adnak nélkülöző országrésznek. Irány a szociális demokrácia?!

TASR/Gazdaság.sk
Fotó: TASR/Martin Baumann

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia