csütörtök, szeptember 21, 2017

Keresés

Iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogram indul augusztustól

2406

- Támogatják a helyi mezőgazdasági termékek fogyasztását
- A program a mezőgazdasági gazdálkodókat is segíti

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hazai iskolákban az étkeztetés során fő hangsúlyt a gyümölcsökre, zöldségfélékre és a tejre helyezik majd.

Szlovákia az új uniós program keretében 3 millió eurót kap az iskolai tej-, gyümölcs- és zöldségfogyasztás támogatására. A program augusztus 1-től lépett érvénybe és az egész unió területén alkalmazni fogják a 2017/2018-as tanévben.

Támogatják a helyi mezőgazdasági termékek fogyasztását

Azzal, hogy támogatja kiválasztott mezőgazdasági termékek diákok részére történő kiosztásának finanszírozását, az EU arra törekszik, hogy előmozdítsa az egészséges táplálkozási szokások kialakulását és a helyi mezőgazdasági termékek fogyasztását.

Az új program két előző program: az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program, illetve az iskolatej-program egybeolvasztásával jött létre.

A gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon fontos folytatni és megerősíteni a két iskolaprogramot, különösen amiatt, hogy napjainkban csökken a friss gyümölcs és zöldség, illetve a tej fogyasztása, különösen a gyermekek körében, miközben az egészségtelen fogyasztási szokások következtében egyre nő a kórosan elhízott gyermekek száma.

Ez az uniós támogatás azt a célt szolgálja, hogy a tagállamok az oktatási intézményeket az említett termékekkel lássák el. Az új iskolaprogram teljes éves költségvetése 250 millió euró. Ebből tejtermékekre 100 millió euró, gyümölcsökre és zöldségekre 150 millió euró áll rendelkezésre. Szlovákia ebből a pénzkeretből gyümölcsökre és zöldségekre 2.185.291 eurót és tejtermékekre 1.020.425 eurót kap.

A program keretében az iskolákban gyümölcs-, zöldség- és tejosztás lesz, valamint külön oktatási programokat tartanak, amelyek a helyes táplálkozás fontosságát hangsúlyozzák, és bemutatják a gyermekeknek az élelmiszertermelés folyamatát.

A program a mezőgazdasági gazdálkodókat is segíti

Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos elmondta, hogy az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot, valamint az iskolatej-programot egy egységes jogi keret fogja össze. Az új szabályok célja a hatékonyság fokozása, a támogatás célzottabbá tétele és az oktatási dimenzió megerősítése. Hozzátette: a minden tagországra kiterjedő program az európai iskolások millióit juttatja egészséges táplálékhoz, és több ezer mezőgazdasági gazdálkodónak nyújt támogatást.

Egyes feldolgozott termékek, például levesek, kompótok, gyümölcslevek, joghurtok és sajtok osztására is sor kerülhet, amennyiben ezt a nemzeti egészségügyi hatóságok jónak látják. A termékek nem tartalmazhatnak hozzáadott cukrot, sót és zsírt, kivéve, ha a nemzeti egészségügyi hatóságok engedélyezik ezek korlátozott mértékű hozzáadását.

A termékeket egészségügyi és környezeti meggondolások, az idény, a változatosság és hozzáférhetőség alapján kell kiválasztani, előnyben részesítve az uniós termékeket. A tagállamok ösztönözhetik a helyi vagy regionális beszerzést, előnyt biztosíthatnak a biotermékeknek, a rövid ellátási láncoknak, a környezeti előnyöknek, valamint a mezőgazdasági termékek minőségrendszereinek.

A tagállamok maguk döntenek a program konkrét formájáról, vagyis megválaszthatják milyen tematikus oktató intézkedést és más mezőgazdasági terméket akarnak abba bevonni. Arra is lehetőség van, hogy az uniós segítséget a tagállamok belső forrásokkal is kiegészítsék.

TASR/Europa.eu/Gazdaság.sk
Fotó: TASR

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia