szombat, november 18, 2017

Keresés

Lazítanak munkanélküli segély folyósításának feltételein

2377

-Több biztosított juthat munkanélküli segélyhez
-Az adósok is új feltételek szerint törleszthetnek

A jövő év elejétől módosulnak a munkanélküli segély folyósításának feltételei. Jelenleg meghatározatlan időre szóló munkaszerződés esetén a munkanélküli segély feltétele, hogy az utolsó 3 évben legalább 2 évig biztosítva legyen az adott személy. Az új jogi norma értelmében a kétéves munkanélküli biztosítás feltétele a munkanélküliek nyilvántartásába vétele előtti négy évre vonatkozik majd.

Ez említett változások a szociális biztosításról szóló törvény módosító javaslatában szerepelnek, amelyet a munkaügyi minisztérium a napokban bocsátott egyeztetésre. Ezeket az enyhébb szabályokat már most is alkalmazzák, amennyiben a munkanélküli segély igénylője meghatározott ideig dolgozott, vagy önként fizette a munkanélküli biztosítást.

Több biztosított juthat munkanélküli segélyhez

„A javasolt jogi normának célja egységesíteni a feltételrendszert minden olyan biztosított számára, akik fizették a munkanélküli biztosítás összegét. Ezáltal több biztosított juthat majd munkanélküli segélyhez, s ennek köszönhetően teljesülhet a segély folyósításának általunk kitűzött célja" - áll a munkaügyi tárca indoklásában.

A tervezett változásnál figyelembe vették a munkanélküli segély igénylésének feltételeit és tapasztalatait a környező EU-s tagállamokban. A tárca becslése szerint az új jogszabály jövőre csaknem 3,9 ezer személyen fog segíteni, akik meghatározatlan időre kötöttek munkaszerződést, nekik a Szociális Biztosító a könnyített feltételeknek köszönhetően utalni fogja a munkanélküli segélyt.

Javulni fognak a feltételek azok számára is, akik meghatározott időre kötöttek munkaszerződést, és azon személyek esetében is, akik önként fizetik a munkanélküli biztosítást. Jelenleg ugyanis ebbe a két kategóriába tartozók legfeljebb 4 hónapig kaphatnak munkanélküli segélyt, januártól viszont 6 hónapig juthatnak majd a munkanélküli segélyhez.

A munkanélküli segély folyósításának maximális időszakát figyelembe véve így azon foglalkoztatottak szintjére jutnak, akiknek meghatározatlan időre van munkaszerződésük. „A munkanélküli segély feltételeinek egységesítését az indokolja, hogy minden biztosított számára egységessé tegyük a támogatási idejét" – fejtette ki a munkaügyi minisztérium az indoklásában.

Az adósok is új feltételek szerint törleszthetnek

A munka-, szociális- és családügyi minisztérium azt javasolja, hogy pontosítsák azon személyek számára a törlesztési naptár feltételeit, akik azért lettek a Szociális Biztosító adósai, mert nem fizették, vagy csak kisebb összegben fizették a biztosítás összegét, a büntetést vagy a kötbért, mint amennyit fizetniük kellett volna.

„A javaslat értelmében a Szociális Biztosító minden adósnak engedélyezi a törlesztési naptárt, függetlenül attól, hogy milyen az aktuális helyzete a szociális biztosítást illetően, vagyis hogy jelenleg köteles-e járulékot fizetni munkaadóként, vagy önálló keresettel rendelkező személyként" – ismertette a tárca.
A minisztérium szerint ez segíthet azokon az adósokon, akiknek az adóssága a vállalkozásuk ideje alatt keletkezett, és közben megszűnt a vállalkozásuk. „Az új feltételek szerint kérhetnek majd a törlesztési naptárt az adósságuk rendezéséhez" – szögezte le a minisztérium.

Bővülni fog azon indokolt esetek listája is, amelyek alapján a biztosító engedélyezheti a részletekben történő törlesztést. Ezek közelebbről nem meghatározott indokok, amelyek miatt az adós nem tudna fizetni, ha nem engedélyeznék a törlesztési naptárt. A jelenlegi 18 hónapról 24 hónapra meghosszabbítják a törlesztés idejét is.

Webnoviny.sk/Gazdaság.sk
Fotó: TASR/Radovan Stoklasa

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia