csütörtök, szeptember 21, 2017

Keresés

Ajánlatos regisztrálni mielőtt külföldre utazunk

2372A külügyminisztérium (MZVaEZ) azt javasolja Szlovákia állampolgárainak, hogy regisztráljanak a tárca hivatalos weboldalán mielőtt külföldre utaznak. Ennek köszönhetően egy rendkívüli helyzetben a külügyminisztérium SMS-ben küld hasznos információkat, utasításokat és elérhetőséget, valamint figyelmeztet a lehetséges veszélyekre.

„A szolgáltatást a Szlovákia állampolgárai vehetik igénybe, melynek segítségével értesíthetik a minisztériumot a tervezett külföldi tartózkodási helyről. Az állampolgárnak szolgáltatás igénybevételéhez meg kell adni a külföldi tartózkodási helyére vonatkozó fontosabb adatokat. Szolgáltatás ezután tájékoztatja a regisztrált ügyfelet az összes fontos, a külföldi tartózkodásra vonatkozó információról.

A regisztrációt követően már csak az e-mailben, vagy az SMS-ben érkezett üzeneteket, illetve telefonos kommunikációjukat kell követni, aszerint, hogy melyik lehetőséget választották.

Miután megérkeznek külföldre, az első üzenetben megkapják a legközelebbi szlovák nagykövetség, vagy konzulátus elérhetőségét valamint a minisztérium nonstop elérhető segélyhívó telefonszámát.

A külföldön bekövetkező rendkívüli helyzet esetében a minisztérium SMS-ben értesítést küld arról, hogy mi történt, utasításokkal és azokkal az elérhetőségekkel, melyeken az állampolgárok segítséget kaphatnak.

„2016-ban ilyen SMS-t küldtek a brüsszeli terrortámadás, a törökországi zavargások, a müncheni lövöldözés és a olaszországi földrengés esetében. Szerencsére 2017-ben még nem kellet ilyen SMS-t küldeni" - közölte a tárca.

A szlovákiai polgárok ezen kívül használhatják a már 2013 októberétől működő „Svetobežka" nevű appot is. Ez ingyenesen elérhető az Android és iOS operációs rendszereket használók számára.

"Konkrét információkat és tanácsokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi a teendő rendkívüli helyzet esetében külföldön, kivel kell elsőször kapcsolatba lépni, hová fordulhatnak segítségért. Megtalálható rajta az összes szlovák diplomáciai képviselet listája telefonos és e-mail elérhetőséggel, amelyeket közvetlenül az alkalmazás segítségével hívhatnak" - ismertette a minisztérium.

TASR/Gazdaság.sk
Fotó: TASR

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia