csütörtök, november 23, 2017

Keresés

Elmélkedő

Ezeréves zöld válasz az öntözővíz díjára

1863-1Lassan lecseng az öntözővíz körüli vita a mi kis szemétdombunkon. Elhangzott pár felháborodott vélemény, hogy már megint az agrárvállalkozók hasznát akarja az állami hatalom, jelen esetben a környezetvédelmi miniszter megcsapolni. És mivel az aszálytól a déli területek szenvednek a legtöbbet, tehát a magyar agrárvállalkozót sújtja leginkább a várható vízdíj. Háborogtunk egy kicsit, a vízdíjat pedig majd szépen megfizetjük.

Bővebben: Ezeréves zöld válasz az öntözővíz díjára

 

Miért nem ér véget a globális depresszió?

18292015 második felétől a világgazdaság helyzete újra bizonytalanabbá vált. A tőzsdéken pánikhoz közeli volt a hangulat 2015 nyarán, majd 2016 elején. A tőzsdeindexek mind a két időpontban 10-20 %-ot estek, majd visszakapaszkodtak és stagnáltak. Talán ennél is szokatlanabb és figyelmeztető, hogy a nemzetközi kereskedelem volumene – éves szintre átszámítva – 1%-ra esett 2016 első negyedévében, az értéke pedig – az általános deflációs nyomás, azaz az áresés folytán – 13-14%-al csökkent 2015-ben, és 2016 első negyedévére számítva is. A növekedési kilátások is rosszabbodtak.

Bővebben: Miért nem ér véget a globális depresszió?

   

Az újraiparosodás térbeli kérdőjelei Magyarországon

Egy érdekes tanulmány rövidített változatát mutatjuk be. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert úgy látjuk, hogy, jelentős párhuzamok fedezhetőek fel ebben a kérdésben is Szlovákia és Magyarország között. (Mindenképp ajánljuk az utolsó két fejezetet, amelyet nevezhetünk akár vezetői öszefoglalónak)

Bővebben: Az újraiparosodás térbeli kérdőjelei Magyarországon

   

Energiafilozófia, mint kísérleti diszciplína – Entrópia törvénye és a gazdasági folyamatok

1661-1Bogár László közgazdász Energiafilozófiai előadásának rövidített összefoglalója
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra. (József Attila: Eszmélet)

Entrópia, mint kategória az energetikában és közgazdaságban - hogyan is lehetne értelmezni

Bővebben: Energiafilozófia, mint kísérleti diszciplína – Entrópia törvénye és a gazdasági folyamatok

   

Tíz év az Európai Unióban – az új tagországok agrárteljesítményei

Érdekes elemzést jelentetett meg Jámbor Attila, Somai Miklós és Kovács Sándor a Közgazdasági Szemle idei márciusi számában. Ebből jelentetünk meg részleteket:

Bővebben: Tíz év az Európai Unióban – az új tagországok agrárteljesítményei

   

3. oldal / 6

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia