csütörtök, szeptember 21, 2017

Keresés

Simon Zsolttal a lejtmenetben lévő agráriumról…

1977-1

Simon Zsolt korábbi környezetvédelmi és területfejlesztési, illetve mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel, a Most-Híd frakcióból távozó volt alelnökével, parlamenti képviselővel a szlovákiai agrárium és a felvidéki magyar érdekképviselet helyzetéről beszélgettünk.

Napjainkban az agrárium lejtmenetben van. Hogy látja, milyen okok, történések befolyásolták az elmúlt 25 évben az ágazatot, miként jutottunk idáig?
A rendszerváltozás előtt a mezőgazdaság teljesen nagybirtokokba szerveződött, amelyek vezetőit a kommunista rezsim helyi képviselőinek tartották. A Carnogursky kormány idején, még a csehekkel azonos módon indult el a mezőgazdasági vagyon visszaadása. Ezzel nem csak jóvátételt szerettek volna adni az elkobzott vagyonokért, de az is cél volt, hogy a mezőgazdaságba visszatérjenek a tulajdonosok, ne csak szövetkezeti és állami nagyüzemek létezzenek, hanem jöjjenek létre kisebb birtokok is. Sajnos a vagyon visszaadása Meciar kormányzása alatt megfeneklett, és a reális vagyonrészeket vagyonjegyekre, kuponokra cserélték.
Ezzel egy időben a szövetkezeteket is fojtogatták, mégpedig azzal, hogy a szövetkezeteknek az élelmiszeripari cégekben lévő tulajdonrésze az át nem gondolt privatizáció során elveszett, illetve azzal, hogy a szövetkezeteket kizárták a privatizáció folyamatából. Ezzel nem csak vagyonvesztéssel sújtották a szövetkezeteket, hanem tulajdonképpen teljesen szétszakították a mezőgazdaság kapcsolódását az élelmiszeriparhoz. Az élelmiszeripar a privatizáció után olyan pályát futott be, amilyet befutott, ezért mondhatjuk, hogy a termékpályákat is tönkretették.
Érdekes, hogy a csehek – akikkel együtt indítottuk a mezőgazdaság átalakítását, nem változtatták át a vagyonrészeket vagyonjegyekké, és az élelmiszeripar privatizációját is másképp bonyolították – ma teljesen más helyzetben vannak.


Másik töréspont az agrárcsatlakozás.
Az agrárcsatlakozás lebonyolításának több kormányon átívelő feladatnak kellett volna lennie. Sajnos Koncos miniszter úgy állt hozzá a kérdéshez, mintha őt és a rábízott ágazatot ez nem érintené. Súlyos lemaradásban voltunk közvetlenül a csatlakozás előtt. Nagy volt a nyomás egész Szlovákián, az sem volt biztos, hogy egyáltalán sikerül-e a belépés az EU-ba.


Végül is sikerült, és ezzel jelentős változások következtek be a támogatási rendszerben.
A régi támogatási rendszerben bizonyos esetekben a többszörösét lehetett elérni annak, mint amit a csatlakozás után igényelni lehetett. De két fontos dologra felhívnám a figyelmet: a támogatottak köre szinte egy év alatt az addigi négyezer alanyról 16 ezerre növekedett. Láthatóan sok kisebb vállalkozás is beindult, amely megélhetést talált a mezőgazdaságban.
Sikerült törvényerejű rendeletben biztosítani, hogy a közvetlen támogatás már ne a mindenkori hatalom jóindulatától függjön, hanem a feltételek betartása után alanyi joggá vált, így számolni lehetett vele. Ezáltal például a gazdálkodók legalább a támogatás szintjéig hitelképessé váltak a bankok szemében.


És jöttek a fejlesztésekre szánt pénzek is.
Igen, hasznosak voltak, de ez a rendszer súlyos veszélyeket hordoz magában. A Fico kormány nagyon gyorsan elosztott több mint harminc milliárd koronát, és ennek az összegnek 90%-a alig pár száz cégnél kötött ki.
Ha egy országban a szaktárca úgy áll hozzá, hogy csak pár elitcéget fejleszt, attól az agrárium, mint ágazat még nem fog működni. Lesz egy pár kirakatcég, de ennyi. Én jobban szeretném, ha az lenne, ami 2004-2006 között volt, illetve folytatódhatna, amit 2011-ben elindítottunk. Akkor a maradék pénzből pályázati felhívást készítettünk feldolgozóüzemek létrehozására, azzal a céllal, hogy a termékpálya lerövidüljön, és minél közelebb kerüljön a termelő a fogyasztóhoz. Több mint 600 cég jelentkezett be, és valamennyi kapott támogatást. Ekkor előnnyel bírtak azok a pályázók, akik új munkahelyet hoztak létre. Csak ezen apró lépés következtében ezer ember talált munkát.


A Fico kormány viszont egy olyan korrupt rendszert épített ki a fejlesztési politikában, ahol nem az ágazatot akarja fejleszteni, hanem az egyes cégeket, így az egész ágazat még inkább az alapanyag-termelés felé tolódott. Konkrétan: a húsüzemek 2004-2006-ban csak akkor kaptak támogatást, ha az alapanyagokat a termelőktől vásárolták. Azt nem lehetett kimondani, hogy szlovák termelőktől, de Dániából nem szoktak élő állatot hozni. Tehát közvetve tudtunk segíteni a szlovák sertés- és szarvasmarha-tenyésztésnek, amivel viszonylagos stabilitást tudtunk nyújtani a termelőknek. Az első Fico kormány idején, bár akkor is adtak mindenféle támogatást az egyes húsüzemeknek, tejgyáraknak, már ilyen feltételt nem szabtak. Ez annyira átalakította a termékpályát, hogy 2010-ben, mikor újra beléptem a minisztériumba, és előjött a biopszinos német hús problémája, már nem tudtam a korábbi irányba lépni, mert a behozatal leállításával az ellátás biztonsága került volna veszélybe. Ekkor javasoltam, hogy minden gazda kezdje meg kiépíteni az utat a fogyasztóhoz. Lehet, hogy ez sokkal nehezebb, lehet, hogy sokkal bonyolultabb, de ha a gazda elmegy a végtermék előállításáig, növeli a hozzáadott értéket, és ha el tud látni 70 vagy 100 kisvendéglőt, üzletet, az neki nagyobb biztonságot jelent, mintha csak egy nagy felvásárlóval állna kapcsolatban.


Erőteljesen sulykolják, hogy csak ami nagy, az működik hatékonyan, rentábilisan, közben a mi vidékeinken volna létjogosultsága a kisebb üzemeknek is.
Nem azt mondom, hogy a nagy nem tud jól működni, a nagynak is megvannak az előnyei, a megalapozottsága, de szerintem minden mezőgazdasági vállalkozásnak maximalizálnia kell az értékesítési szintjét. Redukálnia kell a közvetítők számát a termelés folyamatában. Mert ha jó a felvevőpiacunk, akkor ki tudjuk kompenzálni az árkilengéseket valamilyen szinten.


A külső szemlélő számára egy nagy csapkodásnak látszik, ahogy ezek a célok, koncepciók kormányonként változnak. Nincs egy közös vízió, cél, ami alapján egy tényleges pálya megrajzolható volna az agrárium számára.
Ahhoz, hogy megállítsuk az agrárium lejtmenetét, ahhoz arra van szükség, hogy ne csak ígérgetésekkel deklaráljuk a segítő szándékot, hanem tegyünk is érte.
Mindig az volt a véleményem, hogy a mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak kéz a kézben kell működőképesnek lennie, nem külön-külön. Ezért a döntéseket nem az egyes cégek érdekei alapján kell meghozni, hanem az ország és az ágazat érdekei szerint, és ez érvényes az elfogadott törvényekre is. Igaz, mi nem hangoskodtunk külön törvényért az üzletláncokkal szemben, 2010 után az agrár-külkereskedelmi szaldó mégis 670 millió euróval javult.


Az agrár-külkereskedelem alakulását érdemes tüzetesen körüljárni. Az osztrákok féltek a csatlakozásukkor az agrárimporttól, végül szaldójuk azonos szinten maradt, viszont a forgalom megháromszorozódott.

A külkereskedelmi szaldó világosan mutatja, hogy ki mit tett az agráriumért. Nem a saját munkámat akarom dicsérni, viszont a számok nem csalnak. Szlovákia agrár-külkereskedelmi mérlege sosem volt pozitív. A csatlakozáskor 60 millió euróval volt nagyobb a behozatal, mint a kivitel. Ezt a szaldót sikerül Fico első kormányában majdnem mínusz 1 milliárdra növelni. A Radicová kormány idején ezt lecsökkentettük 300 millió alá. Fico második és harmadik kormányzása következtében idén valószínű egymilliárd négyszázmillió euróra növekszik az agrár-külkereskedelmi hiány.

És érdemes a termékeket külön is megnézni – például nyerstejből aktívumunk van, vajból viszont behozatalra szorulunk.
Élőállatból pluszosak vagyunk, tőkehúsból már mínuszosak. Tulajdonképp máshol teremtik meg azt az értéket, amit itt is meg lehetne. Hiába készítettük el 2011-ben azt az anyagot, hogy miként lehetne az agráriumban 15 ezer új munkahelyet teremteni, hogyan lehetne az agrárszaldót csökkenteni, mit kellene bevezetni, ha ebből a nagy szavakon kívül semmi nem maradt. Jött a Fico kormány, a programom alapján nagy szavakkal bezengték, hogy ők is 15 ezer új munkahelyet teremtenek – eredményük pedig háromezres csökkenés.


Mennyire sikeres Szlovákia, mikor az EU-val tárgyal?
Sokan mondják, hogy Szlovákia 2002-ben rossz megegyezést ért el a belépéskor. Biztos, hogy sok engedményt kellett tennünk az agrárium területén, hogy csatlakozni tudjunk.
Valamit fel kellett áldozni, és én a mai napig úgy gondolom, hogy az adott lehetőségekhez képest a legjobb feltételeket sikerült elérni. 2004-től folyamatosan növekedve, a mostani, 2014-el kezdődő időszakban kellett volna elérni a közvetlen támogatás teljes összegét. De 2010-ben, az akkori pénzügyminiszter, Pociatek beleegyezett egy öt százalékos csökkentésbe. Miután a következő lépésben a Fico kormány tárgyalt Brüsszellel az új időszakról, a tárgyalás eredménye az agrárium számára – a 2002-ben jóváhagyott összeghez hasonlítva – mínusz 450 millió lett. Mielőtt bárki megvádolna, hogy ez játék a számokkal akkor elmondom, hogy ebből 100 millió evidens csökkenés a közvetlen kifizetéseknél, a további csökkenés pedig közvetetten jelenik meg.
2012-ben Jahnátek újdonsült miniszterként a parlamentben engem okolt azért, hogy alacsony lesz a közvetlen támogatás az új időszakban, mivel 2011 októberében erről már született egy előzetes döntés. Neki pedig, ehhez képest, további 95 millió euróval sikerült csökkentenie a közvetlen kifizetéseket.


Felmerül a kérdés, hogy ez most egyszerűen gazemberség, vagy ebben az esetben az agrárium egy alku része lett, ahol az ágazat kárára az ország más területeken jut előnyökhöz.
Közelítsük meg máshonnan. A mezőgazdasági alapokból – az előcsatlakozási programokat is beleszámítva, a mai napig – mindig 95% felett merítettünk. Vannak olyan operatív programok – például az infrastruktúra – ahol ez a merítés hosszútávon 75 % alatt maradt. Nem tudom megérteni, hogy ha már bele kell mennünk bizonyos csökkentésekbe, akkor miért ott tesszük ezt, ahol a merítés szinte teljes. Mert az ország gazdaságát tekintve mindegy, hogy melyik programból merítünk. A végső elszámolásnál minden támogatás, ami bekerül az ország vérkeringésébe, pénzügyi forgásába, az egész gazdaságot erősíti, és itt hoz hasznot. Ezt szakmai hozzá nem értésnek tartom, és sajnos nem is tudom másként értékelni.
Ezért, ha valaki azt mondja, hogy 2002-ben az agrártárca a vezetésem alatt a tárgyalásokon rossz eredményt ért el – és mindenkinek szíve-joga ezt állítani – akkor vizsgálja meg a Fico kormány tevékenységét ezeken a területeken, és tegye hozzá, hogy a vidékfejlesztés területén ebből az csomagból még 450 milliót hagyott veszni.


De legalább úgy tárgyalt, hogy más csomag növekedett?
Nem növekedett, csak más területeken kisebb arányú volt a csökkenés.


Térjünk vissza a koncepciók kérdéséhez. Ahány miniszter, annyi koncepció. Minden új miniszterrel jön egy újabb lobbi-csoport, és csak ezeknek a hangja hallatszik, csak ezek támogatása kerül az előtérbe. Szerintem ez is gátolja az ágazat fejlődését.
Valamit észre kell venni. Ha minden cégnek azt tudnánk mondani, hogy a termeléséhez képest, vagy a hektárjaihoz képest, vagy a forgalmához képest arányosan fel tudunk kínálni egy fejlesztési összeget, akkor mindenféle nagyságú cég fejlődni tudna. De ha a nagy cégnek nyújtok magasabb arányban, és a kicsinek pedig semmit, akkor az a 100 cég fejlődni fog, de ágazat fejlődése megáll. És ezt vizsgáljuk meg abban az összefüggésében is, hogy mennyire tudjuk megvédeni a termőföldet az idegen tulajdonosoktól.


Józsi bácsi, a kis tulajdonos nem adhatja el a földjét annak, akinek akarja, csak aki ott gazdálkodik. Így csak a megerősített helyi kirakatcégnek tudja eladni. A cég részvényeinek, tulajdonjogának eladását külföldi tulajdonosnak viszont már semmi sem akadályozza.
Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy a Ficoék által nagy hanggal bevezetett földeladási tilalom kinek is segít. Nem az egyszerű gazdának, hanem annak, aki tőkeerős, meg tudja venni a földet, összecsoportosítani és így egyben eladni. Mekkora propagandával védjük a földet, de mióta ez a törvény él, sokkal több föld került külföldi tulajdonba, mint korábban.


A jelenlegi miniszternél látható valami határozott koncepció? Mert az üzletláncok elleni hangzatos küzdelmén kívül nem igazán nyilvánult meg karakteres gondolat az eddigi tevékenységében.
Tudatosítanunk kell, hogy Szlovákia kis ország, és nem szigetelődhet el. Ha a rossz szabályzókkal rákényszerítjük a külföldi láncok arra, hogy ne a szlovák törvények alapján kössék a felvásárlási üzleteiket, hanem a nemzetközi, vagy az anyaországi jog alapján, akkor azt is el kell viselnünk, hogy a külföldön megkötött szerződésekből eredően sokkal több külföldi termék fog megjelenni.
A kampánynak voltak azért pozitív hatásai is. 2005-2006-ban a hús kiskereskedelme eltolódott a láncok irányába. A kis hentesboltok akkor szinte teljesen eltűntek. Ma ez a tendencia megfordult, szinte minden kisvárosban van újra húsbolt. Az emberek ennél a terméknél már kezdik elutasítani az anonimitást, és igénylik a megbízhatóságot és a személyes kapcsolatot.


A húsnál ez elindult, de a zöldség-gyümölcs területén még nem.
Valószínű azért, mert ezt a folyamatot valaki propagandaként használta fel, nem célszerűen és rendszerszerűen. Mert ha valaki propagandaként akarja felhasználni, akkor nem lehet több vonalon eredményt elérni.

Szakadjunk el az agráriumtól. Miként látja a felvidéki magyarság jövőbeni politikai képviseletét?
Tömören: jó volna, ha a magyarság politikai képviselete megmaradna. De nem vagyok róla meggyőződve, hogy meg is marad.

1977-2


Úgy érti, ebben a pártstruktúrában, ami jelenleg van?
Ebben a struktúrában, ebben a felállásban nehezen látom fenntarthatónak a képviseletet.


Közeljövőben, vagy távoljövőben?
Teljesen mindegy, ha a soron következő parlamenti választásokon nem lesz politikai képviseletünk, akkor utána már nem fogjuk tudni megújítani.


Vagy akkor összeáll a képviselet?
Kicsoda? És kivel?


Igaz, mert a politikumot 25 éves konfliktusok mérgezik.
A politikusok összeállhatnak, kérdés viszont, hogy ezt a választó mennyire fogadja el. A két nagy tábor között az átjárhatóság a nullával egyenlő. Egy élő példa: a Dunaszerdahelyi járásban 2010 és 2016 között a Híd 14 ezer választót vesztett, de az MKP nem szerzett belőle ezret sem, talán százat sem. Aki egyszer elment, az vissza nem megy. Valaki azt gondolhatja, ha a két párt összeáll, akkor a választók visszatérnek. Én ebben a kérdésben nem vagyok ilyen optimista. Ne felejtsük el azt, hogy 2009-ben, a szétválás után milyen uszítás folyt. A családok között is a mai napig megmaradt ez az ellentét.


Akkor mi a megoldás? Egy új struktúra létrehozása?
Én a jelen pillanatban nem foglalkozom azzal, hogy mi a megoldás, csak a reális helyzetet próbálom megfogalmazni. Ma a Híd parlamenti képviseletében sokkal több a szlovák, mint a magyar. Kérdés, hogy milyen eredményeket fog tudni kihozni a ciklusból Dél-Szlovákia érdekében. Ezt majd az idő megmutatja. De azt is látni kell, hogy a magyar választó nagyon érzékeny arra a politikai helyzetre, ami itt van. Nem tudják elfelejteni azt, hogy Hedviget kiűzték az országból. Nem akarom az esetét a Benes-dekrétumokhoz hasonlítani, de az állami masinéria beindult vele szemben. Továbbá, nincs olyan hét, hogy ne kerülne napirendre valamilyen új botrány a kormány háza tájékáról, elsősorban a Smer részéről. Tetszik- nem tetszik, ez kihat az egész kormánykoalícióra.


Besározza a koalíciós partnert is.
Aki ott ül, nem mondhatja azt, hogy ez engem nem érint, mert ugyanúgy felelősséget vállalt a koalícióért, és a botrány a koalíció botrányává minősül.


De ez várható volt.
Ezt előre lehetett látni. Ezért döntöttem a kilépés mellett. Az értékrendem nem engedi meg azt, hogy olyan partnerrel üljek le, aki Hedviget kiűzte ebből az országból, aki a dunaszerdahelyi szurkolókat megverette, csak azért mert magyarok. Ugyanúgy lehetett látni, hogy a botrányok majd jönnek sorban, és elérkezik az a pillanat, amikor a Smeres minisztereket kellett volna védenem. Semmilyen jogalap sem kényszeríthet arra, hogy én ezeket a minisztereket tolerálnom és védenem kellene azokért a botrányokért, melyeket ők okoztak. Ezért nem akartam ebben részt venni.


Valószínűleg az agrárkoncepcióját se tudta volna ebben a kormányban átültetni.
Ez nézet kérdése, de az idő elég jól rá tud mutatni arra, hogy kitől mire lehet számítani, ki hogyan viszonyul az agráriumhoz. Vehetjük azt a statisztikát, amely az agrárágazat nyereségességét mutatja az egyes években. Az EU-csatlakozás óta a miniszterségem idején egy évben volt veszteséges az ágazat, a többi ötben pedig nyereséges. Ez a mutató a Fico kormányok idején pont fordított, náluk csak egy évben volt nyereséges az agrárium. Fel kell tenni a kérdést, miért van így. Ez nem lehet véletlen.
Látom azt, hogy milyen korrupciós rendszert üzemeltettek be a mezőgazdaságban, és én egy olyan rendszernek nem kívánok a része lenni, ami tovább tolerálja ennek a korrupt rendszernek a továbbélését.

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia